A fa-statikai felmérés számos esetben lehet szükséges. Magánszemélyeknek éppúgy, mint a fás területek fenntartói számára vagy erdészeti, parképítő szakemberek munkájához. Felelősségteljes szakmunka, amelyhez komoly szakértelemre, megfelelő eszközökre és a képzettség mellett jelentős tapasztalatra is szükség van. Az pedig külön jól jön, ha a fa-statikai felmérés végzője az esetlegesen szükségessé váló munkákat is el tudja végezni. a Serverin Generál zöldterület gondozás, azaz cégünk a feladatot az elejétől a végéig kivitelezi, legyen szó bármiről, ami zöldterülettel, fákkal kapcsolatos.
Nézzük, mikor szükséges fa-statikai felmérés és mit takar a kifejezés
A fák inkább az életünk biztosítói, mint veszélyforrások, azonban sokszor előfordul, hogy nehezen tudunk jól együtt élni egyik-másik növénnyel. Bár igaz, hogy alapvetően érdemes megóvni, nevelni a fákat és inkább ültetni, mint kivágni, ne várjuk meg, míg egy korhadt vagy gyenge törzsű fa a házunkra dől, esetleg egy vihar alkalmával keresztbe fekszik az úttesten. Ha felmerül a gyanú, hogy egy fa veszélyforrás lehet, érdemes a fa-statikai felmérést elvégeztetni.
Ezen kívül a faápolási és telepítési feladatokhoz is fontos a fa-statikai felmérés, hiszen az így kapott információk tükrében könnyebb megtervezni a következő hónapok és sokszor évek munkáit. Vagy egyáltalán könnyebb dönteni az adott fás terület sorsáról.
Előfordulhat, hogy a fák fejlődésének nyomon követése vagy egy fás terület állapotának felmérése a cél, mindennemű kivágási szándék nélkül. Ilyenkor is a fa-statikai felmérés az egyik út, hiszen olyan széleskörű információkat kapunk ezáltal a növényről, ami számos esetben bőven elegendő.
A fa-statikai felmérés a gyökerektől kezdve a gyökérnyaki részen, a törzsön és a korona-alapon át a teljes fakoronáig a fa minden porcikáját górcső alá veszi. Ezen eljárással kideríthető, hogy mennyire egészséges a fánk és ha valami nincs rendben, akkor hol keressük a baj okát. Odvasodás, elhalás, gyökérsérülés, talajszennyezettség, lehordott talaj, kéreg sérülés, fagyrepedés, korhadás és még oly sok más „betegsége” lehet egy fának. Ezek jelentkezhetnek külső és belső részeken is. A fa törzsének belsejében létrejött bajokhoz speciális eszköz kell, míg a külső sérülések szabad szemmel is láthatóak. Ugyanígy a talaj fölötti részek megvizsgálása szabad szemmel is lehetséges, míg a talaj alatti részek, azaz a gyökérzet állapotának felmérése szakértelemet igényel. Ha láthatóak is a gondok, koránt sem biztos, hogy képzettség hiányában megállapítható, miről van szó. az meg pláne nem, hogy mit kell tenni. Hívjon szakembert a pontos információkért és a fa-statikai tanácsadás hitelességéért!
Így dolgozunk mi
A fa-statikai felmérés nagy felelősség. Éppen ezért csak a legkörültekintőbb eljárásokkal dolgozunk, amikor információt gyűjtünk. A felmérés eredményének függvényében számos feladatunk lehet. Ha a fa rendben van és jó helyen is van, egészséges is, akkor csak gondozni kell. Ez lehet metszés, gallyazás például. Ha a fa veszélyes, akkor vagy kidöntjük, ha van elég hely, vagy kivágjuk, vagy felülről lebontjuk. Kivágott fa után a tuskózást is vállaljuk, valamint a gallyak aprítását, a zöldhulladék vagy épp a farönk elszállítását szintén. Ha ezt követően egyéb zöldterületi munkára van szükség, esetleg némi tereprendezés kell. Ne aggódjon, ránk ebben is számíthat! Nagy és korszerű géppark, szakemberekből álló tapasztalt csapat, remek eszközök biztosítják a kiváló végeredményt. Ha ez nem volna elég, 50 milliós felelősségbiztosításunk is van és garanciát vállalunk munkánk minőségére. Fa-statikai tanácsadás kell? Akkor Serverin generál zöldterület gondozás!